Varga Viktor: Én vagyok a herceg fehér lovon

viktor.jpgVarga Viktor nem veti meg a szebbik nemet, viszont soha nem hitegeti a nőket. Az énekes szerint ő a herceg fehér lovon és aktívan keresi a hercegnőjét.

 

Mivel az egész kapcsolatukat a nyilvánosság előtt élték, manapság pedig már alig-alig nyilatkoznak az elmúlt két évről, meg kell kérdeznem: hogy vannak most Cinthya Dictatorral?

Direkt „sehogy” vagyunk, vagyis nem keressük egymás társaságát, nem írunk a másiknak. De mindketten kívülállóként figyeljük a másik életének alakulását, mintha egyfajta plátói szerelem lenne köztünk. Bár sosem mondta, hogy ő is figyel még rám, látom minden mozdulatából, nyilatkozatából, hogy nekem üzen. Cin­thya mindig be lesz zárva a kincsesládámba.

Ki lehet nyitni még ezt a kincsesládát?

Talán, mindkettőnknél van kulcs hozzá.

Cinthya előtt nagykanállal ette az életet, már ami a nőket illeti. Már keres új párt?

Igen, még internetes szextárskeresőn is, de nem kifejezetten keresek, csak hagyom, hogy átfolyjon rajtam az élet. Amíg Cintikével voltam, halál szerelmes voltam, ő volt az egyetlen nő, akit nem csaltam meg. Hozzá hasonlót még csak véletlenül sem keresek, és olyat sem, aki őt pótolná, mert nem lehet. Biztos, hogy sokkal egyszerűbb nőt szeretnék. Mivel mindkettőknek alkotó és művész agya van, egyfolytában harcoltunk egymással művészetileg. Néha védtük egymást, néha szemben álltunk egymással, ha valakinek valami nem tetszett, amit a másik csinált, és ezek mind konfliktust generáltak.

Akkor inkább keres egy naiv tucatnőt?

Azt nem, mert nem tudok mit kezdeni velük, számomra unalmasak, nem tetszenek. Az viszont tetszik, aki egyszerűen tud szeretni, önzetlenül, de nincsenek világmegváltó gondolatai, egyszerű, naiv. Abban az időszakban, ami most következik az életemben, csak ilyen nővel tudnék élni, mert annyi mindent csinálok egyszerre, hogy ezt csak egy olyan nő tudja elviselni, aki szeret otthon lenni, szereti elvégezni a házimunkát, szeret süteménnyel várni, és minden este hazavár, bármi történik is, bármikor érek haza. Az egyedüllétet is imádom, szükség van rá az alkotáshoz. Így tudtam például befejezni az új dalomat, ami ehhez az életformához kötődik, a címe is: A nagy vadász. Én magam vagyok a vadász.

Gondolja, hogy van olyan nő, aki mindezeknek megfelel, és azt is el tudja fogadni, hogy még mindig nagyon ragaszkodik Cinthyához?

Nem ragaszkodom Cinthyához. A mi kapcsolatunk egy idea, ami a fejünk felett lebeg, mellette éljük a földi életünket. De hozzá nem kell felérnie senkinek.

Említette, hogy internetes szextárskeresőt is használ.

Nem tudtam, hogy az, de ha így van, az még jobb, viszont egyáltalán nem úgy működik, mert a végén mindenki belém szerelmesedik, és inkább maradna. Kétféle típusú nő létezik: az egyik azt hiszi, hogy ami körülvesz, csak a látszat, és ilyen nem létezik, csak a mesebeli herceg esetében. A másik egyből tudja, hogy én vagyok a herceg fehér lovon. A legnagyobb szerelmet adom, amire csak egy nő vágyhat. Olyan nőre van szükségem, aki nem túlemancipált, akit meg kell hódítani, akit lehet nőként kezelni. Egy hercegnő, aki csak lógatja a haját és várja, hogy én, a herceg megjelenjek. Nyilván nekem könnyebb dolgom van a párkeresésben, mint egy átlagembernek, hiszen mindig ott vagyok mindenkinek a szobájában, ezért sokan vágynak arra, hogy megismerjenek.

Lehet jó társ abból, aki sosincs otthon?

Én biztos, hogy nem vagyok jó társ, és nem is leszek még 6–10 évig. Mindenkinek van egy olyan időszaka, amikor kitombolja magát, aztán, ha megcsinálta, amit akart, és nincs szükség arra, hogy a pénzt hajtsa, akkor lenyugszik. Ennek az időszakomnak a végére én is más intenzitással fogok dolgozni. Most naponta 7-8 különböző feladatom van, ha este nem randevúzom valakivel, akkor még hajnalig szobrászkodom, zenét szerzek, festek. Egy ilyen emberrel nem lehet együtt élni.

Tulajdonképpen mit vár el egy nőtől? Csak a szexet?

A szex nagyon fontos az életemben, így neveltek otthon is, nyolc­évesen már nudistastrandra jártunk, apukám is nagy csajozógép volt. Próbáltam ez ellen küzdeni, de rájöttem, hogy nem kell, mert ha komolyan veszek valakit, és tényleg benne vagyok egy szerelemben, akkor csak vele vagyok, és elég arra a nőre koncentrálni. De amikor senkié vagyok, akkor van, hogy mindenkié vagyok. Sosem árulok zsákbamacskát.

És nincs is soha harag a nők részéről?

Nyilván megbántódnak, mert elkezdik komolyabban gondolni, mint én. Viszont nem azért bántódnak meg, mert én hitegettem őket. Az életem alapvetően az őszinteségre, a féktelenségre s a spontaneitásra épül, ez a varázs­erőm.

Hogyan képzeli el a tíz évvel későbbi, nyugodtabb önmagát? Szeretne feleséget, gyereket?

A „szerető” viszonyban jobban hiszek, mert abban sokkal tisztább szerelem van. És a szeretőség alatt nem arra gondolok, hogy valaki velem csalja a párját, hanem a kapcsolatoknak azon kezdeti szakaszára, amikor nem párkapcsolatban éltek, ezért nincsenek meg azok a gondok, mint az együtt­élésnél. Nem kell a gondokat közösen megoldani, arról vitázni, hogy ki miért nem vitte le a szemetet. Nincsenek idegesítő dolgok, csak egy pár óra van, ami megadatik, és az teljes gyönyörűség, ami akkor is hiányzik, ha nem vagytok együtt.

Akkor azt is el tudja képzelni, hogy soha ne éljen együtt senkivel? Gyereket sem vállalna?

Nem, arra képtelen lennék, csak mostanában nem akarok együtt élni senkivel. Reprodukálni pedig szeretném magam, minden normális férfi szeretne egy gyermeket, hogy valaki továbbvigye a királyságot. De egyelőre még túl sok teendőm van.

Akár a karrierjéről is le tudna mondani érte?

Egy férfinak vadásznia kell, keresni a pénzt, a gyerek csak 60-70 százalékban teszi ki az idejét, nem úgy, mint a nők esetében. Szeretnék olyan életet teremteni, hogy a gyerekem anyjának ne kelljen dolgoznia. Viszont azt is szeretném, ha akarna... 

 

Forrás: BorsOnline