Cserpes Laura visszaküldené Berkit Pamelához!

berki3.pngA látszatot ugyan tartották, de a pletykák már arról szóltak, hogy Cserpes Laura és Berki Krisztián kapcsolata tiszavirág-életű volt.

Laura csütörtök este egy budai bárban adott élő koncertet, amit családján kívül csupán egy maroknyi közönség hallgatott végig. Berkinek híre-hamva nem volt, sőt Krisztián egy másik étteremből jelentkezett be a koncert alatt a közösségi oldalán.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy van alapja azoknak az apró elszólásoknak, amelyeket Berki tett a FEM3 reggeli adásaiban. Többször is azt sugallta, hogy szingli, de amikor rákérdeztünk ta­ga­dott.


Laura azonban az e heti Bestnek kitálalt, és elmondta, nem szerettek egymásba Krisztiánnal.


– Az igazság az, hogy Krisztián és köztem soha nem volt esélye igazán elmélyülni a szerelemnek. Igaz, rengeteget beszélgettünk, jól éreztük magunkat egymás társaságában, mégsem fejlődött tovább ez a kapcsolat... – fejtegette Laura, aki elmondta, azért nem beszéltek a kapcsolatukról és azért tagadták a szakításukat, mert élték az éle­tü­ket külön-külön. Most viszont szeretné, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy nem tartozik Berkihez.

– Jó embernek tartom, és tudom, mennyire szereti a kislányát, ezért drukkolok neki, hogy a családja mellett találja meg újra a boldogságot – mondta el Laura a magazinnak.

Berki Krisztiánt – aki néhány napja a Dunakavics étterem színpadán vallott arról, hogy minden vágya, hogy kislánya édesanyját, Pamelát és a kis Zselykét elvigye nyaralni. Most viszont közölte, nem akar a magánéletéről beszélni.

Forrás: BorsOnline