Bevonták Berki Krisztián jogosítványát

kepatmeretezes_hu_berki2.jpgA bíróság két hónapra bevonta Berki Krisztián jogosítványát, és 400 ezer forint büntetést rótt ki rá egy korábbi gázolás miatt.

 

Több mint három év telt el azóta, hogy Berki Krisztián egy Bentley-vel a budapesti XII. kerületben hirtelen sávváltása miatt meglökött egy motorost, aki nekicsapódott egy parkoló autónak, de a tévés még mindig nem lapozhat. A TV2 műsorvezetője akkor elmondta: később visszament a helyszínre, a motoros kérésére pedig nem hívtak rendőrt, mivel a férfinak nem volt biztosítása a járművére.

b1.jpgNem tudjuk, papírral vagy anélkül, de csütörtökön Berki vezette az autóját

 

– Tavaly szeptember végén lett jogerős az ítélet. Az úttörvény kimondja, hogy ilyen esetben utánképzésen kell részt venni – mondta el az ügyvédnő.

Nem tudni, valójában hogyan történt, de elvileg ez azt jelenti, hogy Berkinek szeptember-október környékén kellett volna leadnia a jogosítványát az okmányirodának két hónapra, a határidő akkor telhetett le, amikor az Éden Hotellel még Costa Ricán forgatott. Berki január 25-én érkezett haza, így elviekben utána tudta volna csak elkezdeni az utánképzést, ami mindenképpen kell ahhoz, hogy az ember visszakapja a bevont jogosítványát. Ez pedig a kézhezvételig akár két hónapba is beletelhet.

A műsorvezető azonban hazatérése után rögtön autóba pattant, és rengeteg fotót osztott meg a nagyvilággal arról, hogy éppen a dugóban ül vagy utazik valahová. Nem tudjuk, hogy a jogosítványa a zsebében volt-e vagy sem, mint ahogy azt sem, miként lehet jogosítványa a jogerős ítélet ellenére.

b2.jpgEzt február 12-én posztolta

– Általánosságban elmondható, hogy ha a bíróság valamiért nem küldi meg a jogerős határozatot az okmányirodának vagy csak jóval később, akkor az nem tudja, hogy be kell vonni vezetői engedélyt, így nem értesíti az illetőt. Ha az illető nem veszi át az okmányiroda levelét, akkor szintén nem tudhat arról, hogy le kell adnia az okmányt és utánképzésre kell járnia. Ha viszont a nyilvántartásban szerepel az elkövető, rendőrségi igazoltatás során azonnal elveszik a jogosítványát – vázolta a lehetőségeket a tíz évig közlekedési bíróként tevékenykedő ügyvédnő.

b3.jpgEzt két hónappal ezelőtt

 

Szavait a Nemzeti Közlekedési Hatóság is megerősítette:

– Amennyiben az illetőt közlekedési bűncselekmény miatt és bíróság tiltotta el, akkor utánképzésen kell részt vennie. Ha bíróság vagy szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt tiltja el, akkor csak abban az esetben kell utánképzésen részt vennie, ha az eltiltás időtartama legalább hat hónap – mondták el.

Berki Krisztián nem akart nyilatkozni az ügyről, annyit azonban elmondott, hogy tévesek az információink a határozatról, és nem kellett utánképzésre mennie.

b4.jpgEzt március 7-én

Forrás: BorsOnline

HIRDETÉS