Megdöbbentő: Cinthya Dictator a nőkre gerjed?

Lebuktatta a berki Cinthya Dictatort: a műsorvezető az Éden Éjjel adásában szólta el magát, amikor azt mondta, szívesen beleharapna Éden Mariannába. A macsó azonnal lecsapott a zavartan nevetgélő lányra, és kifaggatta, igaz-e, hogy korábban volt olyan korszaka, amikor a lányok is bejöttek neki.

Kínos helyzetbe került Cinthya Berkinek köszönhetően, amikor szóba jött, melyik lány a legszebb az Éden Hotelben.  A műsorvezető szerint Éden Marianna az, aki annyira nőies és gusztusos, hogy legszívesebben beleharapna.  

„Te tudsz úgy ránézni, mint nőre?” – csapott le a témára Berki Krisztián, akinek nem kerülte el a figyelmét kolléganője tétovázása. Ezután Cinthya már nem tudta kimagyarázni magát, zavart nevetgélése pedig csak még inkább felkeltette a berki érdeklődését, és tovább ütötte a vasat.

 „Ha abban a korszakodban lennél, amikor még másképpen néztél a nőkre, akkor tudnál úgy gondolni Mariannára?” – kérdezte újra Berki Krisztián.

Cinthya szerint kollégája egy perverz, aki ilyen dolgokról fantáziál, a berki azonban elárulta: ő maga is a bulvár sajtóból olvasott arról, hogy Citnhyának korábban a lányok is tetszettek, sőt azt is megírták róla, hogy a nyakán lévő tetoválás egyik része is ezt jelképezi.

„Krisztián, nem volt ilyen korszakom és nem is értem, miről beszélsz” – mondta zavartan Cinthya Dictator.

Forrás: RCNews