Berki felkarolta kirúgott kolléganőjét

berkiblog.jpg

Berki az Éden Hotel forgatásán jött össze egy stábtaggal, akit kirúgtak a TV2-től. Berki megmentette, de hogy viszonyuk lenne, cáfolja.

 

Bár március közepén úgy nyilatkoztak a TV2-nél, hogy az a hölgy, akivel Berki Krisztián állítólag az Éden Hotel forgatásai alatt összeszűrte a levet, nem vesztette el állását, a Bors minden kétséget kizáróan megtudta: már az a kötelék is megszűnt a lány és a csatorna között, hogy nagy ritkán bejárhatott dolgozni. Úgy tudjuk, nemrég kapott a főnökétől egy e-mailt, amelyben arról értesítik, hogy nem tartanak tovább igényt a munkájára.

Állítólag Berki miatt váltak meg az Éden Hotel csinos stábtagjától

Információink szerint a szakítást egy veszekedés előzte meg, az említett hölgy és főnöke állítólag Berki miatt vitatkozott össze. A részleteket egy­előre nem tudni, de az biztos, a vita azzal zárult, hogy megkapta a felmondólevelét.

– Március vége óta a gyártó cég nem dolgozik az említett hölggyel. A nézeteltérés egyébként nem Berki miatt alakult ki, hanem egészen más jellegű em­beri konfliktus miatt, de a vita részleteit nem szeretnénk kiadni, mert az nem volna elegáns a hölggyel szemben – tudtuk meg a csatorna sajtóosztályától. Úgy tudjuk, Berki Krisztián nem hagyta magára a bajban, és felkarolta a hölgyet, munkát adott neki a saját cégénél.

– Nem tudtam, hogy elbocsátották a gyártó cégtől. Úgy tudtam, lejárt a szerződése. Mindenesetre mivel tudom, hogy jó munkaerő, egyértelmű volt, hogy szeretnék vele továbbra is együtt dolgozni. Egyébként nem ő az egyetlen, akinek munkát ajánlottam, volt, hogy szerkesztő kollégát is áthoztunk – mondta a Borsnak Berki Krisztián, aki tulajdonképpen mindig is cáfolta, hogy viszonyba keveredett volna bármelyik kolléganőjével.

– Fűvel-fával összehoztak már. Nagy szerencsém, hogy eddig minden esetben nőkkel. Costa Ricán dolgoztam, profi vagyok, sem stábtaggal, sem játékossal nem szűrtem össze a levet – mondta még február végén Berki.

 

 

Forrás: BorsOnline

HIRDETÉSedenbanner.jpg