A Jimmy Hotel séfje lesz Zámbó Krisztián

kepatmeretezes_hu_zambo1-1.jpgZámbó Krisztián képtelen egy fenékkel két lovat megülni, bármennyire is szeretne egyszerre énekléssel és szakácskodással foglalkozni.

Jimmy legidősebb fiának régóta dédelgetett vágya egy saját étterem, de egyelőre nem tud eljutni addig, hogy beiratkozzon egy szakácsiskolába.

– Jó lenne elsajátítani a főzés minden csínját-bínját, de bármennyire is akarom, az idővel van nagy problémám. Az énekesi karrierem miatt egyszerűen nem tudok ezzel foglalkozni. Hónapokra előre vannak lekötött fellépéseim, azokat nem mondhatom le, mert biztos pénz. A zene most már életem végéig elkísér, mert nagyon sokat küzdöttem azért, hogy elismert legyek a szakmában. Ezek után biztos nem fogom abbahagyni – magyarázta Zámbó Krisztián, aki ilyen körülmények között főzőiskola helyett autodidakta módon igyekszik elsajátítani a főzés tudományát.

zambokrisz.jpg

– Éjszakánként főzőcskézek, vagy bulik után hajnalban, amikor hazaértem, és még van annyi energiám, hogy nekiálljak főzni. A magyar konyhát szeretem, meg az igazi amerikai kajákat, mint a steak. A saját éttermemben is ilyesmi finomságokat szeretnék, mert az is biztos, hogy nem fogok másoknak dolgozni – szögezte le, és elárulta, ha egyszer sikerül megszereznie a hőn áhított papírt, akkor számításai szerint az édesapjáról elnevezett vidéki szálloda, a Jimmy Hotel séfjeként egészítené ki énekesi gázsiját.

Forrás: BorsOnline

HIRDETÉS: